
Korcsoportos Rapid Országos Bajnokság 2014

A tornán 21 játékossal vettünk részt. 3 egyéni bajnoki cím, 2 ezüstérem, 1 bronz. A csapatbajnokságban a 3 korosztályból kettőn győztünk, a harmadik korosztályban negyedikek lettünk. A legkisebb korosztályban a dobogóra ért 2. számú csapatunk is. Első csapatunk sakktörténelmi jelentőségi, 100%-os teljesítménnyel, minden mérkőzését 4-0 –ra nyerve lett első.
Senki számára sem kérdés, Magyarország legkiemelkedőbb utánpótlásképzése nálunk zajlik.
A részletek:
Egyéni verseny:
U8 fiú: Sokszoros női bajnokként Karácsonyi Kata a fiuknál indult. Holtversenyes első helye fricska a fiukra nézve, főként azt figyelembe véve, hogy ez papírforma eredménynek mondható. Egy vereségét a fő riválistól szenvedte el, ahol már kezébe volt a pont. Révész Regő rosszul kezdett, átaludt két fordulót, majd az élmezőnybe, dobogó közeli pozícióba küzdötte fel magát. Az utolsó fordulóban pont Katával került szembe, ez sajnos az érembe került. Balatonlellén ebből több is lehet, a jó kezdés segítésében kell törni magunkat. Koller József szépen helytállt, 5 ponttal végzett, látszik az elvégzett munka.
U8 leány: Törpe lányaink rendesen megcsipkedték társaikat. Kovácsi Sára jó hajrával az ezüstérmet szerezte meg. Sokat jelentett, hogy év közben folyamatos munkát végzett, és rendszeresen vett részt rapid versenyeinken. Idegileg abszolút stabil, jó versenyző, jól bírja a végét. Karácsonyi Luca 6 évesen, kissé betegen lett 4. Ez csúcsteljesítmény. Jövőre megnyeri, két év múlva pedig már a fiuknál készülünk hasonló sikerre, nővére nyomdokaiba lépve.
U10 fiú korcsoport: Karácsonyi Gellért első kiemeltként, érvényesítve a papírformát, magabiztos játékkal hódította el a címet, nyerve újabb Magyar Bajnoki címét. Ugyanitt, holtversenyben a negyedik helyre szorult Diller Denis. Tudása alapján bőven megérdemelte volna a második helyet, ebben egy kellemetlen elnézés és vereség akadályozta meg. Gellérttel mindig nagy csatát vívnak a győzelemért, Balatonlellén lesz lehetőség a visszavágásra. 6 győzelemmel 10. lett Palotai Attila. Eredménye fantasztikus, kimagasló képességű játékos, aki egyedül készül, munkáját magánedző nem segíti. Ezzel az egyedülálló hátránnyal veri több évvel nagyobb rutinnal rendelkező, steril műhelykörülmények közt nevelkedő társait. Lauber Kolos 5.5, míg Révész Hunor és Bartok Dávid 5 ponttal a középmezőny elején végzett. Mindenki eredményesen helyet állt, kis szerencsével az élmezőnyben is végezhettek volna. Bangha Ottó, Kovács Patrik 4.5 ponttal helytállt, bizonyítva hogy aranykorosztályunknak ők lehetnek az utódaik.
U10 leányok: Majoros Rózsának köszönhetően ezt a korcsoportot is behúztuk, bajnok lett. 2-es kiemeltként indult, egy igazi vetélytársa volt, aki egyszer hibázott, míg Rózsa stabilan játszott végig.
U12: A lányoknál azért nem nyertünk, mert itt nem indult versenyzőnk J A fiuknál nagyon erős mezőny jött össze. Tubák Dani harmadik helye remek teljesítmény. Nagy holtverseny alakult ki a végén, ebből kerekedett ki az érem. Kovács Gábor 5 ponttal a középmezőny elején állt meg, teljesítve a minimális elvárást. Az utolsó fordulóban sajnos vesztett ez akadályozta meg a kiemelkedő teljesítményt. Alapvetően stabilan játszik, egy-egy kevésbé értékelhető játszmája van versenyenként, ezt kiküszöbölve előrébb léphet.
U14: Kurucz Blanka rajtlista helyét megtartva a középmezőnyben végzett. A csapatversenyre tartogatta oroszlánkörmeit. A fiuknál Polyik Peti 2 éve megnyerte ezt a tornát. A nyolcadik fordulóban itt is az élen állt, verve az addig vezető riválist. Veretlen, stabil játékával a dobogó második, harmadik helye nézett ki, így egyeztetést követően kockázatot vállalt az utolsó fordulóra. Ki-ki mérkőzésen a hazai pályát élvező riválisa győzött, így rendkívül szerencsétlenül az ötödik helyre csúszott vissza. Remek küzdő, szakmailag sokat fejlődött, teljesítményével kiérdemelte, hogy a 2014-2015-ös szezonban alapembere lesz a nagycsapatunknak.
U16: A fiuknál Kiss Péter és Úrhegyi Marci képviselte egyesületünket. Marci 5 győzelem és 3 verség mellett a negyedik helyen végzett. Fantasztikusan játszott, partijai harcosan eldöltek, a három dobogós ellen vesztett, nagy lehetőségeket kihagyva maradt le a dobogóról. A nemzetközileg is ismert Gledura ellen, az óra visszanyomásából szervett hátránya miatt maradt csak alul, nyert pozícióból. Péter egy kellemetlen vereség miatt kedvét szegte, így a csapatversenyre tartogatta energiáit.
U18: Farkas Richárd hatos győzelmi sorozattal, pont előnnyel, számunkra nem meglepetésként nyerte a király kategóriát. Ezzel a kiérdemelt győzelemmel biztosak vagyunk benne, hogy szakosztályunk rövidesen újabb mesteri címmel gazdagítja magyar sakkozást, Ricsi révén.
A csapatversenyeken hengereltünk. U10 első csapatunk még csak döntetlent sem adott le. Minden mérkőzését megnyerte a Karácsonyi Gellért, Diller Denis, Majoros Rózsa, Lauber Kolos bajnoki négyes. Az ellenfelek a bajnokság előtt csak rettegtek tőlük, most már csak beletörődnek ha velük játszanak. Nagy jövő áll előttük. Második csapatunk is dobogóra ért, ez volt a második kívánságunk, sokan szeretnék ezt a csapatot magukénak mondani. Harmadik csapatunk, mert hát itt ez is volt, 12. helyen végzett. Itt sok a nagyon fiatal, ők fognak még nyerni, de mindnet a megfelelő időben.
U14 –es csapatunk negyedik helye papírforma, de előrébb is végezhettek volna. Itt Blankát a jóval fiatalabb 8 éves Karácsonyi Kata helyettesítette. Az utolsó fordulóban ki-ki mérkőzésen a bajnok ellen játszottak az első tábla soron, 1.5 – 1.5 –es állásnál Polyik Peti hullámzó (hol nyerve, hol veszve) partiban maradt alul a 14 éves bajnok ellen. A főversenyen megverte, de a szerencse forgandó. Így éppen lecsúsztak a dobogóról. Kata jól helyt állt, sokat tett hozzá a helyezéshez. Tubák Dani sok partit nyert, húzóember volt a csapatnál. Polyik Peti a végére elkészült erejével, ez nem csoda a főversenyen is 9 egységes, magas szintű játszmát váltott. Kovács Gabi azt hozta, amit vártunk, a Szombathelyiek ellen váratlan győzelemmel rukkolt elő, ezt a számlájához írjuk J
A 18 év alattiaknál bombameglepetés született. Három jó csapatból, a harmadik helyen kiemelt KSC, magabiztosan, jól kezdve, a riválisokat rendesen elpáholva úgy nyert, hogy az utolsó forduló előtt már győztesnek érezhették magukat. Ilyen pontelőnnyel, izgalmat sem teremtettek, és ez volt a leginkább meglepő, a többiek csak a második helyért küzdöttek. Ezzel megvédtük címünket, korábban is hátrébb rangsorolva tudtunk nyerni, jól igazoló fő riválisunkkal szemben. Ez a csapategység abszolút bizonyítéka, ők lettek idén a magyar Atletico Madrid :) A Farkas Richárd, Úrhegyi Márton, Kiss Péter és Kurucz Blanka négyes neve örök dicsőség. Blanka remekül pótolta Marjanovics Annamarit, a fiúk pedig egy partit leszámítva verhetetlenek voltak. Ricsi és Peti a tavalyi csapatban is benne voltak, Marcinak első bajnoki címe, már nagyon régóta megérdemelte.
Köszönöm a szülőknek az egész éves támogatást, Korpics Zsoltnak a szakosztályi, edzői feladatok maximális ellátását, Tóth Andrásnak és Tóth Gergelynek a nélkülözhetetlen, egyedülálló alapozó munkát, valamint egyesületünknek, s annak vezetésének az anyagi hozzájárulását a részvételhez.
Krizsány László - edző
Az oldal tetejére
